Kistérségi versmondó verseny

Kortárs versek ünnepe a Würtzben
2023. november 23-a jeles nap volt iskolánkban, a már hagyományos kistérségi alsó tagozatos szavalóversenyünk napja. A rendezvényt hosszabb készülődés előzte meg. Idén is kortárs versek és szerzőjük népszerűsítése volt a cél, ezért Lackfi Jánosra esett a választásunk. Költeményeivel már hetekkel korábban ismerkedtek alsó tagozatosaink, s a kistérség kisiskolásai, hogy magukhoz illő költeményt választhassanak. A Würtz iskola alsósai pedig az iskola könyvtára által meghirdetett versillusztrációs versenyre készültek, ezért valamennyien olvastak, hallgattak a költő verseiből. A rendezvény előtt egy héttel a költőről életrajzi kiállítás készült, s a legjobban sikerült versillusztrációkat is kiállítottuk az iskola hídján. A szavalóverseny reggelén a 3. a osztályos tanulók tolmácsolásában zenés, verses iskolarádiós műsor hangzott el Lackfi János munkásságáról. Délután pedig az 57 ünneplőbe öltözött, lelkes kisdiák szavalatát hallgathatta meg a két zsűri. A würtzösök mellett a szakályi, a nagykónyi, a gyönki, valamint a helyi katolikus általános iskola tanulói is megmutathatták tehetségüket. A díjazottak oklevelet és könyvjutalmat kaptak, de a többiek sem mentek haza üres kézzel. Örömteli, vidám hangulatú, eredményes délutánt töltöttünk együtt!

Eredmények
1. évfolyam Név Intézmény
I.Helyezett Papp Liza Hanna 1.a Würtz Ádám Általános Iskola és AMI
II.Helyezett Partmann Eliza Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda
III.Helyezett Nagy Zalán 1.b Würtz Ádám Általános Iskola és AMI
  Bohnert Balázs Bendegúz Würtz Ádám Általános Iskola és AMI Szakályi Tagiskolája
Különdíj Cseke Kornélia 1.a Würtz Ádám Általános Iskola és AMI
2. évfolyam Név Intézmény
I.Helyezett Keszthelyi Luca 2.a Würtz Ádám Általános Iskola és AMI
II.Helyezett Brücher Gerda Elza Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda
  Sipos Benedek 2.a Würtz Ádám Általános Iskola és AMI
III.Helyezett Zádori Emese Hőgyészi Hegyhát Általános Iskola és Gimnázium Gyönki Tagiskolája
  Czakó Hanna Hőgyészi Hegyhát Általános Iskola és Gimnázium Gyönki Tagiskolája
Különdíj CKiss Katalin 2.b Würtz Ádám Általános Iskola és AMI
  Szijjártó Zselyke Hőgyészi Hegyhát Általános Iskola és Gimnázium Gyönki Tagiskolája
3. évfolyam Név Intézmény
I.Helyezett Kun-Beréti Ajsa 3.b Würtz Ádám Általános Iskola és AMI
II.Helyezett Oláh Zsóka Kincső 3.b Würtz Ádám Általános Iskola és AMI
III.Helyezett Takács Sebestyén Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda
Különdíj László Evelin 3.d Würtz Ádám Általános Iskola és AMI
  Inger Blanka 3.b Würtz Ádám Általános Iskola és AMI
4. évfolyam Név Intézmény
I.Helyezett Palánki Boglárka 4.b Würtz Ádám Általános Iskola és AMI
II.Helyezett Papp Zsombor Samu 4.c Würtz Ádám Általános Iskola és AMI
III.Helyezett Belina Emma 4.b Würtz Ádám Általános Iskola és AMI
  Popják Eszter 4.c Würtz Ádám Általános Iskola és AMI
Különdíj Orsós Roland 4.d Würtz Ádám Általános Iskola és AMI

A Würtz iskola díjazott tanulóinak felkészítő tanárai: Kovács Tiborné, Piszker Gyöngyi, Kovács-Szabó Hajnalka, Schönléber Andrea, Voloscsukné Csatári Magdolna, Juhász Istvánné, Kárászné Major Mónika. Szívből gratulálunk!

A rajzverseny eredményhirdetésére november 29-én került sor.
A díjazottak:
Rauh Miléna 1.b, Kántor Júlia, Perlaki Cecília, Kiss Boldizsár 1.c, Bója Fanni, Theisz Gabriella 2.a, Csere-Varga Lujza, Csap László, Sarmon Villő Hanga 2.b, Krizbai Csenge, Makai Balázs 2.c, Kóbor István 2.d, Büki Lenke, Gáll Hedvig Orsolya, Csap Réka, Palánki Boglárka, Csike Luca Zorka, Kiss Nóra, Tóth Emília, Belina Emma, Zsiros Leila 4.b, Kiss Lara, Kónya Marcell 4.c

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük